2017. december 18., hétfő

STOLLEN, avagy német karácsonyi gyümölcskenyér

Van néhány jól bevált karácsonyi sütemény, amit minden évben megsütök, viszont mindig kell valami újdonság, hogy ne legyünk a megszokás rabjai. Már egy ideje nagy vágyam, hogy kipróbáljam, mivel a boltban kapható nekem nagyon ízlik. Igazából az tartott vissza, hogy elég drága édesség, mivel a rengeteg féle aszalt gyümölcs mellett marcipán is van benne. Most viszont jön a karácsony, bevásárolta mindenféle aszalt gyümölcsöt és nekiláttam. Számos recept van a neten, ezeket vegyítettem. Az elkészítése igen egyszerű. 

2017. november 5., vasárnap

SAJTOS-SONKÁS TEKERCS

Ha valaki figyelemmel kíséri a blogot hasonlóságot vélhet felfedezni egy korábbi bejegyzéssel. Nem véletlen. A kelt tésztákban az is különleges, hogy néha elég csak a tölteléken vagy a szaggatás, tekerés, fonás módján változtatni és máris egy új süteményt kapunk. Bevallom sűrűn alkalmazom ezt a módszert és minden esetben valami igazán különleges és finom falat az eredmény. Persze ehhez az kell, hogy az élesztő megfelelően dolgozzon, rajta múlik ugyanis minden.

MÁKOS KRÉMES

Itt a kísérletezés ideje, hiszen közeleg a karácsony és mondhatni elég kellemetlen a finishben kipróbálni egy új süteményt. Persze sikerülhet, na de mi van ha nem, akkor bizony jöhet az újratervezés, ami nem szerencsés éppen akkor, amikor szinte versenyt futunk az idővel, hogy minden a karácsonyi asztalra kerüljön, amit oda szánunk. A mézes krémes igazán finom, könnyű és különleges tagja lehet a sütiáradatnak. 

2017. október 28., szombat

KAKAÓS KALÁCS

Imádom a kelt tésztákat legyen az kalács, bejgli vagy pogácsa. Amellett, hogy fenséges az ízük, nekem az otthon melegét is árasztják. Persze ma már a boltok polcain is találunk kelt tésztákat, temérdek a választék, de az igazi otthon sül, a saját kezeink által, a szeretetünk melegével. Mamám tanított meg bejglit sütni, azóta minden karácsonykor az én feladatom a finom töltött rudak készítése.

2017. október 16., hétfő

PARADICSOMOS-PAPRIKÁS TÉSZTA

Néha jól esik egy kis könnyű tésztaétel, bár azt is gyorsan megjegyzem, hogy csakis frissen fogyasszuk, mert melegítve már nem az igazi, az csak a töltött káposztának tesz jót. Előnye, hogy viszonylag hamar elkészül, bíbelődni sem kell vele sokat és kedvünk szerint variálható. Legyünk bátrak, tegyük félre a kész zacskós mártásporokat és kísérletezzünk, nem fogja senki megbánni. 

GOMBÁS KARAJ PÁROLT ZÖLDSÉGGEL

Az alábbi recept megint csak egy nagyon egyszerű, igazi gyorsan elkészíthető főfogás. Valójában malachúsból készítettem, malackarajból. Na jó ezt így nem lehet kapni csak csontosan, de ha ügyesek vagyunk egy darab húsból két ételt is el tudunk készíteni. Így lett a lefejtett karajrészből az alábbi a megmaradt csontból pedig egy finom vasárnapi húsleves. 

MÉTERES KALÁCS


Rendhagyó módon egy történetet osztanék meg. Kisgyerekkoromban anyukámék összejártak néhány családdal kártyázni, ez még önmagában nem nagy dolog, hiszen abban az időben nagyon népszerű közösségi elfoglaltság volt ez. Egyik héten egyiknél, másik héten másiknál. Persze minden vendéglátó készült szendviccsel, vagy bográcsossal és persze nem maradhatott el a desszert sem. Az egyik család háziasszonya minden alkalomra méteres kalácsot sütött. Nem is volt ezzel gond, mert nagyon finoman készítette. Persze a jó szándék mögött megbújó igazságot minden felnőtt tudta, mégpedig, hogy valójában ezt tudta a legjobban, mást nem igazán. Nem is firtatta ezt senki. Na de a gyermeki őszinteség kiszámíthatatlan. Így esett, hogy egy alkalommal, mikor Rozi néni (nevezzük így) bejelentette, hogy akkor hozza a desszertet 6 éves önmagamból valahogy kibuggyant egy minden hátsó rossz szándékot nélkülöző, ártatlan és őszinte kérdés: Ugye nem megint méteres kalácsot? Szegény anyukám, alig győzte menteni a menthetőt, hogy a gyerek nagyon szereti, csak azért kérdezte stb. Az "esetből" persze mára csak egy vicces emlék maradt. És még a méteres kalácsot sem untam meg. 

2017. szeptember 30., szombat

KÖRTÉS FORDÍTOTT

Egyszer már próbáltam fordított sütit készíteni, de annyira rossz lett, hogy inkább le is tagadom...valamit nagyon elszúrtam. Így egy arabig hanyagoltam a témát. Na de most eljött az ideje, hogy legyűrjem a félelmet. Rá s akadtam egy nagyon jó kis leírásra, amit szokásomhoz híven kicsit átszabtam...

RAKOTT PALACSINTA

A palacsinta igazi házi édesség, nincs is olyan otthon ahol ne húzódna mosolyra a család szája meglátva a finom tekercseket. A palacsinta igazi átváltozó művész, hiszen lehet enni édesen, sósan, töltve, töltetlen, vastagabban vagy éppen papírvékonyan. Lehet lekvárral tölteni, vagy  darált hússal és még csuda tudja miféle dolgokkal.Már csak ezért is megérdemel még egy bejegyzést. Talán túl könnyűnek tűnhet, de ha éppen semmi sem jut eszünkbe, vagy nincs kedvünk a bonyolult sütési műveletekhez, akkor tökéletes választás lehet akár a vendégsereg lenyűgözésére. 

2017. szeptember 10., vasárnap

MEGGYZSELÉS MASCARPONE TORTA

Megint csak ez a fránya mascarpone. Mert nem adom fel. Addig kevertem az ízeket, amíg ez a kombináció mondhatni ízlett. Persze egy finom aranygaluskát azért nem tolnék félre érte, de ez már elfogadható a én szájízemnek. Talán a tömény meggyzselé, vagy az omlós tészta teszi, nem tudom. Viszont ajánlom mindenkinek, aki szereti a meggyet és a krémet, és persze van egy kis ideje, mert őszintén szólva nem fél órás süteményről van szó. 

MASCARPONÉS SZEDERTORTA

Kövezzenek meg, de nekem nem lett a szívem csücske a mascarpone. Sokan esküsznek rá, hogy ennél krémesebb és lágyabb krémalap a világon nincs. Persze nekem sem az állagával van problémám, hanem az ízével. Sokan mondják, hogy nincs is semmi íz, majd az ízesítés adja meg, én mégis érzem, és nekem nem tetszik. De persze nem akarok senkit elriasztani, mert ugye ízlések és pofonok, és a bejegyzés megszületése is azt bizonyítja, hogy bizony vannak a környezetemben olyanok, akik nem osztják a véleményemet. 

ZÖLDSÉGES RAKOTT CSIRKEMELL

Annyira szeretem a nyarat, mindenféle zöldség, gyümölcs kapható megfizethető áron. Ilyenkor nem is spórolok ám ezen, mindent veszek és mindet használok. Nem utolsó szempont persze a vitaminbevitel, amit sosem bíznék fehér pirulákra. Persze nem vagyok én orvos, hogy tudjam a tutit, de annyi biztos nagyanyáim nyáron tavasszal tavaszi, nyáron nyári, ősszel pedig őszi terméseket ettek, télen pedig minden olyat, amit nyáron el lehetett raktározni a pincébe, vagy a kamrába üvegekben. Én tőlük azt tanultam, hogy a szervezet nem buta, tökéletes összhangban működne az évszakok váltakozásával, ha nem bolondítanánk meg mindenféle "mű-szerekkel". 

PARADICSOMOS CSIRKEMELL

Talán már említettem egy korábbi bejegyzésben, hogy a kedvenceim az egyszerű, mindent beledobálós egytálételek. Főleg egy fárasztó nap után, amikor még főzni sincs kedvem, de másnapra azért jó lenne valami melegíteni való a hűtőben. Ilyenkor egyszerűen előveszem a jó öreg jénait, összeszedem, amit a hűtőben találok és persze szeletelés s fűszerezés mellett igazából mindent csak úgy bedobálok a tálba, lefedem fóliával és a sütőre bízom a munka javát. Nem volt ez másképp ebben az esetben sem. Persze a receptet olvasva jogos lehet a kérdés, hogy mégis miért születik bejegyzése egy ilyen borzasztó egyszerű ételnek. A válasz is egyszerű: mikor az ember már annyira fáradt vagy kedvetlen, hogy semmi, de semmi nem jut eszébe jó találni egy ilyen leírást...

2017. július 2., vasárnap

MEGGYHABOS KRÉMES

Nemrég meggylekvárt főztem, a felszínen keletkezett habot szépen leszedtem és félreraktam gondoltam valamire jó lesz. Valójában 2 hetet állt a hűtőben mire alkalmam nyílt arra, hogy felhasználjam. Először csak egy egyszerű piskótatekercsre gondoltam meggyhabbal megkenve, aztán úgy döntöttem azért ez a meggyhab annál különlegesebb és nem mindennap elkészíthető minthogy ilyen egyszerű módon végezze be a sorsát. Így hát gondoltam szépen megszínezem vele a tésztát (ne várja senki, hogy piros legyen ugyanis szürke lesz) majd valami csokis krémmel megbolondítom. No hát ez volt a terv, de se csoki, se tejszín, se kakaó, így hát azzal főztem ami volt otthon. Mivel meggylekvárt nem mindennap főzök így az ebből keletkezett hab elég ritka lakója a hűtőszekrénynek, így legközelebb hab helyett még több lekvárt használok, hiszen abból már van bőven a kamrában. 

SÁRGABARACK LEKVÁR

Nincs is jobb a házi lekvároknál, persze egyszerűbb leemelni a polcról és betenni a kosárba, de egy futószalagon gyártott lekvár sosem adja vissza azt a finom természetes ízt, ami egy üveg házi lekvárban van. Alig vártam, hogy beérjen végre a barack és sorakozni lássam a sárga kis üvegeket a kamra polcán. Ma már nagyon szépen mutatnak az élénkpiros meggylekvárok mellett. 

2017. június 22., csütörtök

CSOKIS TRÜFFEL TORTA

Nagyon szeretem a trüffelkrémes süteményeket vagy csokoládékat, de sokáig féltem hozzákezdeni a saját készítésnek, mert az olyan igazi cukrászdai műremek. Holott már nem egy szakácskönyvet beszereztem, amiben csakis ilyen édességek szerepelnek. Sütés előtt általában fellapoztam őket, végignéztem a recepteket, majd nyugtázom magamban, hogy néhány hozzávaló hiányzik (általában a tejszín és a csokoládé), így azzal a lendülettel be is csukom és visszatolom a helyére. Na de ma, ma nem így történt, csoki is volt, tejszín is volt, kedv is volt, így hát mit volt mit tenni, elővettem a könyvet, kinézte a legfinomabb darabot és tök máshogy készítettem el, mint ahogy azt megírták.

2017. június 19., hétfő

BÚBOS HÚS

A mamám nagyon jól főzött, igazi kalandor volt a konyhában, minden újdonságot kipróbált. lehetett az reformkonyha, vagy a híres Horváth Rozi legújabb receptje. Mindig valami különlegest akart az asztalra tenni. Általában sikerült is neki a mi legnagyobb megelégedésünkre. Néha előveszem az emlékeket és megpróbálom ugyanazokat az ízeket megidézni. Egyszer sikerül, másszor nem. Ez esetben természetesen sikerült, máskülönben nem szántam volna egy bejegyzés neki.

2017. június 11., vasárnap

HABOS ÉLVEZET

Nincs is jobb, mint amikor beindul az ember fantáziája majd az elképzelés testet ölt. Elképzeltem egy pudingos, krémes, habos süteményt majd megsütöttem. Persze nem lett egy műremek, de annyira finom, hogy egy szelet nem is elég belőle. Az alapanyagok nagyon is egyszerűek, mégis így együtt valami csodát alkotnak. Ajánlom ezt a süteményt azoknak is, akik egy egyszerű, de finom tortát akarnak sütni, vagy még nem merültek el a sütés művészetének legmélyebb bugyraiban és kezdő lökésként egy sikerélményt szeretnének, nos ez esetben ez biztosan garantált. Mondhatnám azt is elronthatatlan. 

CSIPETKÉS CSERESZNYÉS

Itt a cseresznyeszezon. Akinek gyümölcsfái vannak tudják mivel jár. Hirtelen beérik, majd ha nem vagyunk elég gyorsak a seregélyek megelőznek és akár egy éjszaka alatt képesek elpusztítani a termést. Na de ha elég gyorsak vagyunk egész télire megtömhetjük a kamrák polcait befőttel, a frizsider polcait pedig néhány doboz fagyasztott cseresznyével. És, ami a legfontosabb süthetünk valami finomat friss gyümölcsből, mert nincs is annál jobb. Az alábbi recept saját költemény, a kísérleti alanyok a kóstolást túlélték és felettébb elégedettek voltak az ízekkel. 

2017. május 20., szombat

EPRES TÚRÓS SZELET

Érik az eper! És ez annyi de annyi ötletet ad, hogy alig győzöm megvalósítani. Az eper már önmagában is egy csodálatos gyümölcs, édes, színes, igazi nyári finomság. A legtökéletesebb recept persze a "szedd magad és edd". Na de a sütés nem állhat meg ezen a szinten, valamilyen módon emléket kell állítani a termésnek. Külsőre ez a süti olyan, mint egy egyszerű túrós piskóta egy kis zselével és eperrel, na de aki jobban belemélyed a receptbe és megkóstolja rájön, hogy itt nem csak az eper eperízű hanem  a piskóta is...

2017. május 19., péntek

CSIRKEMELL SONKÁVAL ÉS TOJÁSSAL TÖLTVE

A csirkemell igazán tökéletes alapanyag bármilyen főzéshez, mivel egyrészt rövid az elkészülési ideje, másrészt szinte bármivel kombinálható. E gondolatmenet nyomán született meg az alábbi étel is, aminek végeredményét ismét csak a hűtő pillanatnyi tartalma formálta. Nem tudom ki hogy van ezzel, de sok esetben jobban és ízletesebben sikerülnek a hirtelen főztök, mint az amit gondosan kigondolok, megtervezek. 

2017. május 14., vasárnap

KRÉMES LEPÉNY FRISS EPERREL

Érik az eper! Végre! E mellett nem lehet szó nélkül, akarom mondani bejegyzés nélkül elmenni. Egy bejegyzésnek pedig tartalmasnak kell lenni máskülönben elveszítené eredeti célját. Tehát! A minap észrevettem, hogy valami piroslik a kert alján, még csak egyedül kandikált ki a nagy levelek alól, de tisztán látszott, hogy érett és egészséges, nem bírtam ellenállni, leszedtem és megettem. Mézédes volt. A zöld szemeket elnézve gondoltam lassan követni fogják ők is a jó példát, és ha az időjárás is úgy akarja beérnek hétvégére. Így is lett. Persze még csak két maroknyian, így gyümölcskrémeshez kevéske, de mivel az elsők az idén megérdemeltek egy méltó felhasználást. 

2017. május 10., szerda

BROKKOLIPÖRKÖLT

A változatosság kedvéért, na és mert jó áron adták brokkolit vettem ma, gondoltam kirántom, vagy rakom, de mire hazaértem vele már nem volt kedvem egyikhez sem. Valami újat akartam kihozni belőle. Persze az új ízek miatt is és persze egy újabb bejegyzés megszületéséért is. Most, hogy végre itt a tavasz kevesebb időm jut új ételek kipróbálására, hiszen amennyi időt csak tudok azt a virágoskertben töltöm és csinosítom, persze nem kimondottan főzési szándék nélkül, hiszen a rózsaszirmokból lekvárt akarok majd főzi, ehhez viszont az kell, hogy a rózsák egészségesek legyenek. Remélem sikerül! 
Ja és, hogy miért éppen pörkölt? Ha már gombából lehet, akkor miért ne lehetne brokkoliból is...

2017. május 9., kedd

EPERDZSEM

Régóta szerettem volna lekvárt főzni eperből. Csakhogy a tenyérnyi kis eperültetvényem kevéske termést hoz ehhez, általában 3-4 adag gyümölcskrémesre elég, viszont nagyon finom édes. Az eper ára szezonban és szezonon kívül is csillagászati. A minap viszont valami csoda folytán annyira jó áron sikerült eperhez jutnom, hogy azonnal vettem két ládával, egy ládával pedig kaptam az anyukámtól. Annak a felét elmajszoltam a másik feléből pedig megszületett a korábban közzé tett kókuszos-epres krémes. Na de a két ládát csakis a lekvárhoz szántam, így végre van saját készítésű házi eperlekvárom vagy dzsemem, kinek hogy tetszik. 

2017. május 7., vasárnap

KÓKUSZOS-EPRES KRÉMES

Ismét egy saját alkotás! Na jó nem egy cukrászremek, de finom és kicsit még különleges is- Valójában raffaello szeletet akartam sütni kicsit másként. Egy ismerőstől kaptam a receptet, amiben két kakaós piskóta, egy tojáshabos kókuszos lap és vaníliakrém volt. Első körben kifelejtettem a kakaót a piskótákból, azután a tojáshabos kókuszos lap lett minősíthetetlen. Így ott álltam két fehér piskótával és egy rakat vaníliás kókuszos krémmel...no meg a lekvárfőzésből kimaradt kilónyi eperel. Tennem kellett valamit!

2017. május 1., hétfő

KRUMLPI TEJFÖLÖS TOJÁSOS SZÓSZBAN

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem annyira nehéz döntést igényel, hogy köretet készítsek egy adott ételhez. Van ugye a jól megszokott püré és rizibizi, ami mint tudjuk mindenhez tökéletes, vannak a különféle gyümölcsszószok, amik általában vörös húsokhoz, natúr vagy rántott szelet mellé is jól illik, lehet gyümölcsöt vagy zöldséget párolni, vagy készíthetünk gőzgombócot, salátát, tésztát, tarhonyát, nokedlit. Na de mi van akkor ha valami új ízre vágyunk. Akkor kell kieszelni valami egyszerűt de nagyszerűt. Ilyen egyszerű köret az alábbi is, viszont a tapasztaltak alapján legközelebb félig megfőzöm hozzá a krumplit, mert így nagyon sokáig kellett sütnöm, hogy megfelelően átpárolódjon. 

BROKKOLIFASÍRT

Nem akartam rántani, se rakni, se párolni, valami újat akartam. Ha már cukkiniből lehet fasírtot, akkor brokkoliból is. Talán jobb lett volna ha nem főzöm meg előre, csak lereszelem, de ezt már csak legközelebb tudom meg. Viszont mozzarellával a közepében így is nagyon ízletes lett. Köretnek bármit adhatunk hozzá, sőt akár ő maga is lehet a köret egy párolt nem túlfűszerezett hús mellé. 

TÖLTÖTT GOMBA (sonkával)

Na nem mintha a hűtőben állandóan lenne mozzarella, de néha, amikor abban a bizonyos nagyáruházban kiteszik a sárga címkés rövid szavidős árut mindig akad jó áron, én persze nem megyek el az ilyen lehetőségek mellett. Bolond is lennék. Így adódott, hogy sárga címkés mozzarella ücsörgött a hűtőm polcán, amikor berakta mellé egy doboz gombát....a többit majd a leírásban. Lényeg, hogy a gombák megtöltődtek és a sajt sem romlott meg. 

2017. április 30., vasárnap

MRS. LIPTON EREDETI MEGGYES SÜTEMÉNYE

Európa szerte azt hiszem nehéz lenne találni olyan személyt, aki ne hallott volna, akár csak fél füllel is Mrs. Lipton meggyes süteményéről. Bizony bizony, a Csengetett Mylord? klasszikus édességéről van szó, aminek  az egész Meldrum ház a csodájára járt. Eszembe sem jutott, hogy kipróbáljam tényleg annyira finom és ízletes-e, azt hittem csak egy filmes trükk az egész. A minap azonban egy facebookos megosztás, majd az ebből indult beszélgetésből kiderült, hogy nagyon is valódi. Azt is megtudtam, hogy a recept az 1920-as évekből való, a süteményt pedig gyakran fogyasztották a délutáni tea mellé. A receptet köszönöm Nikula Palinak, aki nélkül a meggyes süti valódisága talán örök rejtély maradt volna számomra :)

2017. április 8., szombat

BÉCSI KRÉMES

Biztosan említettem már, hogy szívesebben sütök olyan süteményeket, ahol nem kell több lapot gyúrni és külön külön kisütni, hiszen pepecs. No ennek ellenére azért mégiscsak belevágok néha, mert vannak sütik, amiket egyszerűen meg kell sütni. Ilyen például a zserbó, a diós vagy a mézes, a francia mákos krémes, vagy akár a hatlapos. Nos ma mégiscsak nekiveselkedtem, talán a csillagok jól álltak és nem törődtem az idővel. Igazán finom süti lett a végeredmény. 

2017. április 1., szombat

CSOKI CSÍKOS TÚRÓSZELET

A minap találtam a hűtőben egy csomag túrót, persze lefagyasztva. Fogalmam nincs mikor került oda, így hát azt gondoltam itt az ideje a felhasználásnak. Egy éjszakán át olvadozott a tejföl és élesztő mellett a hűtő polcán. persze éjszaka nem álmodtam meg mi legyen vele, gondoltam majd délutánra kitalálom. Szokás szerint nem így lett. Megfőztem, kitakarítottam, még egy kis kókuszos kekszet is sütöttem, de még mindig semmi ötlet. Nem volt mit tenni segítséghez folyamodtam, fellapoztam kedvenc süteményes könyvem, amiben rábukkantam egy igen egyszerű receptre. Szokás szerint ismét hiányzott néhány hozzávaló, de megoldottam. 

2017. március 26., vasárnap

SONKÁS-KOCKÁS CSIRKEMELL PÁROLT TOJÁSOS ZÖLDSÉGGEL

Persze, persze tudom, a fotót elnézve nincs itt semmiféle kocka.  Sem az étel kinézete sem a tálalás nem hordoz magában semmiféle kockásat. Akkor vajon miért is lett ez a neve? Nos ez egy egyszerű rövidítése a kockasajtnak, ami mint tudjuk valójában háromszög alakú. Így is hosszú a név, ha még ki is írnám a megfelelő megnevezést, azt hiszem hosszabb lenne a bejegyzés címe, mint maga a recept. Mert a recept valójában igen egyszerű és teljesen saját ötlet. Amit egy vasárnapi reggelen valószínűleg egy tökéletes ébredés hozott világra. 

2017. március 19., vasárnap

TEJSZÍNES CSIRKEMELL

Korábban kellett volna elkezdenem wokot használni. Nem hiába nagy kedvenc a távol keleten. Gyakorlatilag annyira jó a kialakítása, hogy hirtelen felforrósodó fala mindenütt ugyanolyan hőmennyiséget ad le. Így a benne lévők szinte pillanatok alatt párolódnak meg és még az ízek is bent maradnak. Arról már nem is beszélve, hogy nem is lehet benne odaégetni semmit. Ma megint wokot használtam és azt hiszem egyre többet fogom is. Csirkének, zöldségnek egyaránt jobb, mint a serpenyő vagy lábas. 

BARACKOS GRÍZES KRÉMES

A receptet egy régi könyvben találtam. A krém eredetileg túrós, de mivel múlt héten is túrósat sütöttem gondoltam baj nem történhet, ha néhány hozzávalót kicserélek. Így az anyukám is biztosan örül neki, mivel nem eszi a túrót. Persze a recept konzerv barackot használt, mivel azok szép egyformák. Viszont a saját főzésű befőttnél nincs jobb. Így a sütim nem lett annyira szép és mutatós, viszont finom és igazán méltó desszert egy vasárnapi ebéd után. 

2017. március 16., csütörtök

TEJFÖLÖS PAPRIKÁS POGÁCSA

Egyre jobban szeretek pogácsát sütni, ha megvan az alaprecept akkor ezerféleképpen lehet variálni a hozzávalókat. Ez a pogácsa lényegében egy teljesen hétköznapi tejfölös pogácsa, viszont mivel nem volt a hűtőben sajt nem volt mit tenni, mint ötletelni. Mivel a pogácsa tésztája sós így alapvetően bármilyen fűszerrel kombinálva finom és élvezhető ízhatást nyújt a majd az elkészült finomság. Máskor azt hiszem a tésztába is szórok majd egy kevés paprikát...no de ez már egy újabb bejegyzés lesz a blogon.

VAGDALT

Őszintén szólva nem igazán tudok mit mondani a vagdaltról. Az olyan jó kis jolly joker, ha más hirtelen nem jut eszünkbe. Ehhez ugyanis bármilyen köret jó, akár harmadnap is fogyasztható és igazából nem sokat kell pepecselni vele. Csak összegyúrom és kész. A fűszereket természetesen mindenki tetszése szerint válogathatja össze. Így tettem én is.

2017. március 13., hétfő

GOMBÁS CSIRKEMELL EGYSZERŰEN

Nem kell mindig bonyolult recept ahhoz, hogy igazán finom és mutatós ételt készítsünk. Néha elég egy kis fantázia és némi lustaság :-D Na jó bevallom a lustaság szülte az alábbi receptet, no meg az időhiány, meg az, hogy egyszerűen nem volt kedvem a konyhában pepecselni. Érzem, hogy ez egyre inkább így lesz, amint beáll a jó idő. Nincs is jobb dolog, mint napsütéssel feltöltődni. Hamarosan itt a szalonnasütő és grillező szezon. 

2017. március 5., vasárnap

SÓS KIFLI

Egyszer már sütöttem ehhez a kiflihez hasonlót, csakhogy ott az összeállításnál nem olvasztottam meg a zsírt és sajttal ízesítettem. A süteményeknél elég csak néhány módosítás és máris egy más fajta ízvilágot, állagot kapunk, mint amit megszoktunk. De hát éppen ez a szép a sütésben. Bevallom ez a kifli kicsit pepecs, mert egyenként kell nyújtani és kenni és szórni. De megéri, főleg ha vendégeket várunk akkor biztos tuti a siker. 

MÉZESTEKERCS

Ezt a sütit már nagyon régen ki akartam próbálni, de valami mindig közbeszólt. Hol nem volt otthon dió, hol éppen a méz hiányzott, hol pedig egyszerűen máshoz volt kedvem. Na de a mai napon végre minden adott volt ahhoz, hogy ezt a régóta dédelgetett álmot valóra váltsam. Nem bántam meg, igazán finom édesség, és mivel mézes omlós tészta akár napokig is eláll. A tölteléket szerintem variálhatjuk, legközelebb túróval is kipróbálom, vagy almával, arról is beszámolok majd. Egy dologra azonban fel kell hívnom a figyelmet: nem szabad spórolni a töltelékkel!

2017. február 23., csütörtök

BOUNTY SZELET

Ez olyan igazi "nagy kihívás sütemény", mivel a tészta 3 részből áll, ami valójában kettő, de a kettőnek az állaga teljesen különböző, mégis tökéletes összhangban van egymással, sőt a sütés sem okoz gondot, mivel egyszerre sülnek át. Az eredeti recept szerit a tetejét csokimázzal kell leönteni, de szokás szerint megint nem készültem föl a sütésre és foghíjas volt a hozzávalók listája. De azt hiszem a kakaós szórás is megteszi, az ízéből nem vesz el. 

KÓKUSZOS KEKSZ

Ez valójában nem új recept, csak a megjelenése más. Viszont az már mindenképpen elég ahhoz, hogy egy bejegyzést szenteljek neki. Biztos volt már más is úgy, hogy egy jól ismert tésztát más formába öntött, így persze, ami rúd eredetileg, de keksz formában gondoltuk újra mégsem kaphatja a rúd nevet. Itt pontosan ez a helyzet. Hogy melyik recept volt ez korábban? Kalandra fel, aki  elsőnek megtalálja annak ígérem sütök egy adaggal! 

PAPRIKÁS SZEZÁMOS VENDÉGVÁRÓ

Jön a hétvége, no meg a tavasz, ami azt jelenti, hogy irány a virágoskert. De a virágoskert programba nem fér bele a sütés. Így neki kellett állnom ma. Mert a hétvége nem telhet el ropogtatni való nélkül, főleg a filmnézős vasárnap délután. Ez a kis ropogós annyiban érdekesebb a többi omlós keksznél, hogy fűszerpaprikával van megbolondítva, ami nem csak a színét javítja, de még az ízében is visszaköszön. Csak ajánlani tudom, mert valóban egyszerű, hamar készen van, azonnal fogyasztható és sokáig ropogós marad. 

2017. február 22., szerda

TÖLTÖTT CSIRKECOMB

Nem nagy kevencem a csirkecomb. Rántva egyáltalán nem szeretem, mert valahogy sosem tud átsülni kellően.  Viszont pörköltnek vagy töltve nagyon finom lehet. Arra kell ügyelni, hogy megpuhuljon, leváljon a hús a csontról, akkor biztosan tökéletes lesz. 

Hozzávalók
2 egész csirkecomb
1 tojás
2 szelet kenyér
2 evőkanálnyi májas (házimájast használtam)
1 kávéskanálnyi majoranna
1 kávéskanálnyi szárított petrezselyem
1 kávéskanálnyi só
csipet őrölt bors
csipet őrölt fűszerkömény

KÓKUSZOS PATKÓ

Mindig jó, ha a szekrényben van egy kis aprósütemény, vagy nassolni való, hiszen ha beesik egy váratlan vendég, vagy egy nagyon jó filmet készülünk megnézni van hova nyúlni. Mivel ezt a kis aprósütit omlós tésztából gyúrom így egy fémdobozban tárolva sokáig eláll. Az elkészítése pedig nagyon egyszerű, akár gyerekekkel közösen is el lehet készíteni, persze a sütéskor ügyeljünk a biztonságra. De gyúrni és sodorni minden kisgyerek szeret, mintha gyurmáznának, csak itt meg lehet enni a végeredményt. 

2017. február 14., kedd

FARSANGI FÁNK (az igazi nagymama féle)

Mivel itt a farsangi időszak eljött az ideje a fánk sütésnek is. Nekem fánk nélkül nincs farsang, viszont farsang nélkül sincs fánk. Máskor valahogy nem esik jól, ebben az időszakban viszont a sok is kevés néha. Fontos kiegészítője a hamisítatlan házi lekvár, lehet szilva vagy barack és a porcukor. A fánksütés nagymestere a mamám volt, eszméletlen jó formákat tudott sütni fánktésztából, volt fiú és lány baba, karkötő és persze az elmaradhatatlan szívecske. Nekem csak a szívecske megy, a többit még gyakorolnom kell, talán mire én is nagymama leszek nekem is menni fog. 

2017. január 27., péntek

KÍNAI ZÖLDSÉGES CSIRKEMELL TOJÁSOS RIZZSEL

Ma kínait főztem, életemben először. Valójában félek kicsit a kínai ízektől, annyira más az ízviláguk mint a mienk. Az édes-savanyú nekem nem jön be, vagy ott van a mézes bundás csirke, őszintén szólva az sem a kedvencem és a csípős ízekről nem is beszéltem. No de nem elriasztani akarok senkit, sőt, ez a blog éppen arról szól, hogy a kínai nagyon is finom és igazából annyira színes az ízvilág, hogy mindenki megtalálhatja benne a neki valót. Ennek az ételnek az eredetijét egy kínai gyorsétteremben ettem néha napján. Többször is el akartam készíteni, de annyiféle szósz, meg fűszer kellett volna hozzá, hogy már a recept végigolvasásától is elment a kedvem. Ma viszont végre erőt vettem magamon, valamint egy zacskós kínai fűszer-keveréket, gondolatban kicsit átkonvertáltam a hozzávalókat és a folyamatot végül megszületett ez a bizonyos kínai az én változatomban. Szívből ajánlom mindenkinek. 

2017. január 21., szombat

TÖLTÖTT GOMBA (darált hússal)

Gombát csak boltban veszek, persze iskolában tanultuk, hogy mit jelent a "hol van a gallér", de mivel nem lettem gombaszakértő így nem merek kockáztatni. Marad a csomagolt, valószínűleg mesterséges helyen termett, de megbízhatóan nem mérgező csiperke. Elkészítése sem nehéz, hiszen ha kell hamar megfő, vagy átpárolódik, húsok mellé köretnek, vagy főételként is tálalhatjuk. Ez esetben egy töltött főételt készítettem, valójában a chilis bab alapízeit kevertem a gombával. Egy kis krumplival nagyon finom főétel. 

FŰSZERES KRUMPLI

Igaz ez alapvetően csak köret, de ha készítünk hozzá egy kis tartár mártást és salátát paradicsomból-uborkából, akkor máris főétel lesz belőle. Hiszen a krumpli önmagában is elég laktató. De nyugodtan tálalhatjuk egy jó kis sült mellé is. És, ami nagyon fontos ha esetleg kész fűszert használnánk, akkor vigyázzunk a fűszer mennyiségére, mivel ezekben a kész keverékekben nagyon sók só van, így egy véletlen mozdulattal úgy elsózhatjuk, hogy ehetetlenné válik. 

2017. január 15., vasárnap

KRUMPLIS POGÁCSA

Pogácsát sütni jó! Jó annak, aki süti és jó annak is akinek sütik. Szeretem mikor friss pogácsaillat lengi be a házat. Van benne valami megfoghatatlan jó dolog, mintha az otthon melegét idézné, ahogyan hazavárják a messze járót. Egyszóval a pogácsasütés igazi örömsütés. Számtalan fajtája van, talán egy élet sem elég arra, hogy mindet kipróbáljam, de azért törekszem rá, hogy minél többet megsüssek és megosszak az olvasókkal. 

CSIRKÉS PARENYICÁS PENNE

Nem tudom ki hogy van vele de én sokszor állok tanácstalanul a konyhában, hogy most akkor mi a fenét is főzzek. Ilyenkor segítségül kell hívnom a világhálót. Most is ezt tettem. Tésztaételeket nézegettem és megakadt a szemem néhány pennés recepten. Persze mint mindig most sem volt otthon semmifajta különleges hozzávaló, ezért abból gazdálkodtam amit a hűtőben illetve a kamrában találtam: penne, egy kis sajt, csirkemell, tejföl és fűszer. Persze a receptek igazi fűszereket használtak, meg pirított hagymát, de én most a rövidebb és egyszerűbb utat választottam, és végeredményben nem bántam meg.