2017. július 2., vasárnap

MEGGYHABOS KRÉMES

Nemrég meggylekvárt főztem, a felszínen keletkezett habot szépen leszedtem és félreraktam gondoltam valamire jó lesz. Valójában 2 hetet állt a hűtőben mire alkalmam nyílt arra, hogy felhasználjam. Először csak egy egyszerű piskótatekercsre gondoltam meggyhabbal megkenve, aztán úgy döntöttem azért ez a meggyhab annál különlegesebb és nem mindennap elkészíthető minthogy ilyen egyszerű módon végezze be a sorsát. Így hát gondoltam szépen megszínezem vele a tésztát (ne várja senki, hogy piros legyen ugyanis szürke lesz) majd valami csokis krémmel megbolondítom. No hát ez volt a terv, de se csoki, se tejszín, se kakaó, így hát azzal főztem ami volt otthon. Mivel meggylekvárt nem mindennap főzök így az ebből keletkezett hab elég ritka lakója a hűtőszekrénynek, így legközelebb hab helyett még több lekvárt használok, hiszen abból már van bőven a kamrában. 

SÁRGABARACK LEKVÁR

Nincs is jobb a házi lekvároknál, persze egyszerűbb leemelni a polcról és betenni a kosárba, de egy futószalagon gyártott lekvár sosem adja vissza azt a finom természetes ízt, ami egy üveg házi lekvárban van. Alig vártam, hogy beérjen végre a barack és sorakozni lássam a sárga kis üvegeket a kamra polcán. Ma már nagyon szépen mutatnak az élénkpiros meggylekvárok mellett.