2015. május 29., péntek

FASÍRT

A fasírt egy igazi utazós étel, csak bedobjuk egy zárható dobozkába, vagy alufóliába csomagoljuk és bárhol bármikor elővéve fogyasztható, nem kell hozzá villa, vagy kés, igazából szalvéta sem, csak két harapás és már a helyén is van az étel, a gyomrunkban. Viszont természetesen otthon is fogyasztjuk, sőt én nagyon is szeretem, bár nem a hagyományos módon készítem, no hagyma és no paprika, de így is ehető!

Hozzávalók

0,5 kg darált hús
1 tojás

BORSOS TOKÁNY

A tokányok olyan igazi gyors ételek, hiszen nem kell órákig állni a tűzhelynél, vagy edényekkel telerakni a mosogatót. Miközben a tűzhelyen rotyog elkészíthetünk egy gyors levest, vagy berakhatunk egy adag ruhát a mosógépbe. Szóval egy gyors kaja, ami nem csak finom, de laktat is.

Hozzávalók

fél kg sertés karaj vagy comb csíkokra vágva
2 kis tejföl
olaj

MADÁRTEJ

A madártej olyan igazi nagymama édesség. Mikor először láttam madártejet alig lehettem öt éves. Csak néztem ahogy a sárga „tó” tetején egy fehér habcsók úszkál. Igazából nem is szerettem a madártejet. Már eleve a neve zavart, madártej. Kiskoromban próbáltam kiokoskodni vajon hogyan ad tejet a madár, talán úgy mint a tehén? Ma már persze tudom a madártej titkát. De hogy miért ez a neve arra még mindig nem jöttem rá.

Hozzávalók

2 l tej
4 tojás

ARANYGALUSKA

Ma aranygaluskára éheztem, de beteg módon. Nem tudom miért, de reggel óta ezen járt az eszem. Nem volt mit tenni, sütni kellett! Az első próbálkozásom kb. 10 évvel ezelőtt volt, borzalmasan sikerült, még a kutya sem ette meg, és ez nem vicc! Annyira sokkoló volt a rosszul sikerült kelt tészta, hogy évekig kerültem az élesztőt. Mára már tudom a titok nyitja a megfelelő hőmérsékletű tej és egy meleg hely a futtatáshoz. Egy szó mint száz a tésztám szépen megkelt, a finomság arany barnára sült és nagyon finom lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a konyha ma annyira katasztrofálisan nézett ki, mint még soha, ma minden lefele esett, minden kiborult, kifröccsent, de hát minden nem lehet tökéletes!

Hozzávalók

70 dkg liszt
2 evőkanál porcukor,
1 teáskanál só

2015. május 26., kedd

CITROMOS, MÉZES CSIRKE

Jutka néni újabb finomsággal színesítette a gyűjteményt. Ajánlom kipróbálásra

Hozzávalók

4 személyre
4 db nagy csirke felső comb (-vagy 8 kicsi)
1 cs. fagyasztott vargányás erdei gombakeverék (50 dk.)

TÖLTÖTT HAL SPENÓTOS TÉSZTÁVAL

Az alábbi receptet Jutka néni küldte, nagyon ínycsiklandó, biztosíték rá, hogy a három éves kis unkája, Danika is falta.

Hozzávalók 

4 személyre
1 cs. (80 dk.) jó minőségű fagyasztott tengeri halfilé 

2015. május 14., csütörtök

TEJFÖLÖS PITE

Ezt a pitét böngészés közben találtam a neten. Mivel fotó is volt hozzá így elmentettem későbbi időkre. Őszintén szólva amelyik süteményhez vagy ételhez nincs fotó mellékelve az eleve felejtős nálam, ugyanis így nem tudok viszonyítani az elkészült remek és az eredeti között. Szakácskönyvet is csak olyat veszek, ami telis tele van fotókkal. Általában fotók alapján választok sütnivalót, majd csak azután nézem át a hozzávalók listáját. Számtalanszor jártam úgy, hogy fotó alapján kiválasztottam egy ételt vagy süteményt, viszont a legfontosabb hozzávalók hiányoztak a hűtőből. Nos ezzel a süteménnyel ilyen nem történhet velünk, hiszen csak olyan alapanyagokat igényel amelyek megtalálhatók a kamrában. 

Hozzávalók

40 dkg liszt
15 dkg cukor

BRASSÓI APRÓPECSENYE

A brassói nekem igazi otthoni étel, próbáltam már étteremben, vagy más helyeken, de sehol sem kapom meg azt az ízvilágot, amit én otthon megszoktam. Meglehetősen egyszerű módját ismerem a készítésnek, nem használok hozzá paprikát, nem fűszerezem túl, csak fokhagyma port és sót használok hozzá, és sok folyadékot, hogy a krumpli jól magába szívhassa. Nekem így tökéletes. 

Hozzávalók

0,5 kg sertéscomb
fokhagymapor

2015. május 13., szerda

BODZAITAL ÉS BODZASZÖRP

Végre itt a bodzaszezon, csak úgy fehérlenek a bokrot az út mentén. Ez az időszak nem is telhet el bodzaital nélkül. Régen anyukám készítette, s ilyenkor már tudtam, hogy közel a nyári szünet. Így mikor meglátom a virágba borult bodzabokrokat mindig a gyerekkorom jut eszembe. Ma már nekem is van bodzabokrom, így hát ki sem hagyhatom a bodzaital készítést. 
Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy lehetőleg ne az út menti bokrokról szedjük a virágot, mert az autókból áradó füst megtelepszik a virágok között, valamint fontos, hogy ne legyen bogaras a növény.   

BODZAITAL

Hozzávalók

10 bodzavirág
70 dkg cukor

LEKVÁROS TATYÓ

Néha úgy hiányzik valami rágcsálnivaló, amit csak úgy futtában elcsenhetek a konyhapultról. Persze vehetnék egy csomag teljes kiőrlésű lisztből készült "finomságot", vagy a ma oly divatos zabkekszet, de azokban semmi élvezet nincs. Egyszer kipróbáltam, borzasztó volt, csak ide oda forgott a számban, azt hittem téglát köpök mire nagy nehezen lenyeltem. Nos akkor végérvényesen eldöntöttem, hogy csak olyat eszek, ami finom és ízlik, nem mintha addig nem ezt tettem volna. Ebben az elhatározásomban nagy hatással volt rám egy régi bölcsesség miszerint ami a testet táplálja és jó érzéssel tölti el, az a lélekre is jótékony hatással van. 

Hozzávalók

50 dkg liszt
15 dkg margarin

2015. május 12., kedd

MUSTÁROS TARJA RIZIBIZIVEL

Tudom, hogy nincs finomabb a grillezett tarjánál, mellette néhány szem krumplival, egy kevés cukkinival, paprikával...nem is sorolom. Már alig várom, hogy legyen egy szabad hétvégém és beizzíthassam a faszenet. Csak természetes, hogy az eseményről bejegyzés és receptleírás fog születni. Mivel se időm, se grillem nem volt ezért a sütős módszert választottam a tarja elkészítéséhez, amit valójában tepsiben is zamatosra és finomra lehet sütni. Az alábbi recept is ezt bizonyítja. A mustár kicsit pikáns ízt ad neki, és nem hagyja kiszáradni a húst. 

Hozzávalók

6 szelet tarja
mustár

ZÖLDSÉGLEVES VILLÁMGYORSAN

Valójában grízgaluska levest akartam főzni, olyan igazi tavasziasat. Csakhogy éppen a legfontosabb összetevő hiányzott a hűtőmből, a tojás. Ha legalább egy darab árválkodott volna a polcon, de semmi, olyan üres volt a tojástartó, mint karácsony után  a bejglis tál. Mivel a répát már fölvágtam nem volt mit tenni cselekedni kellett, így lett villámgyorsan zöldségleves grízgaluska leves helyett.

Hozzávalók

3 répa
2 krumpli

2015. május 9., szombat

RESZELT TÚRÓS

Ez a túrós süti az egyik legegyszerűbben elkészíthetők egyike. Valójában nem kell vele sokat bíbelődni, összesen két tálat vesz igénybe, nem lesz teli a mosogató mindenféle habverőkkel, a robotgép is pihenhet a  konyhapulton, nem kell nyújtani, sem krémet főzni hozzá, mégis tökéletes finomság egy kellemes szombat délután. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tálaláskor megöntöztem egy kevés vaníliás pudinggal, de szigorúan csak azért, hogy jobban csússzon! 

Hozzávalók

45 dkg liszt
25 dkg porcukor

GYÜMÖLCS TORTA

Ma belestem a hűtőbe és csak két tojás árválkodott a tartóban. Én pedig sütit akartam, valamit, ami édes és krémes és gyümölcsös. Na most mi legyen? Két tojással nem válthatom meg a világot. Átgondoltam gyorsan a lehetőségeket, de csak linzer tészták jutottak eszembe, gyúrni pedig nem volt kedvem. Olyat akartam, ami hamar készen van és nem kell vele vesződni. Így hát elővettem minden tudományom és készítettem egy két tojásos, joghurtos piskótát és egy kis pudinggal és gyümölccsel fűszerezve már készen is volt az áhított édesség.

Hozzávalók

2 tojás
3 evőkanál liszt

2015. május 7., csütörtök

CSOKI TORTA

Nincs türelmem a csodaszép habos tortákhoz. Pedig nagyon szépek és kívánatosak, de minél nagyobb hévvel kezdek neki egy alkotásnak annál nagyobb az esélye, hogy nem jól sül el a tortaprojekt. Így hát inkább leegyszerűsítem a folyamatokat, nem a külsőre adok, sokkal inkább az íz a fontos számomra. Ma szülinapi tortát sütöttem, csokisat, de olyan igazi csupa csokisat. Nem egy műremek, nem bajlódtam a habzsákkal, sem a tortalapokkal, inkább az ízekre összpontosítottam. Így került a tésztába és a krémbe is finom Milka csoki. A díszítést megoldottam egy finom réteg porcukorral, már csak a gyertyák hiányoznak. 

Hozzávalók

8 tojás
6 evőkanál liszt

RAKOTT BROKKOLI

Nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretek ételt kidobni, így ha megmarad valami és már nem kell senkinek lefagyasztom és félre teszem későbbre. Így voltam a húsvéti sonka megmaradt darabjával is. Egy részéből krumplilevest főztem a másik része pedig a hűtőszekrény polcán várt a sorára. Ma gondoltam egy nagyot és elővettem, délutánra ki is engedett. Volt a hűtőben még egy fej brokkoli. Nem sokáig tanakodtam mi legyen, hamar megszületett a rakott brokkoli ötlete. A sonka meg van főve, ízesíteni sem kellett túlzottan, a brokkoli mindenhez jó, rizs pedig minden konyhában akad. 

Hozzávalók

1 fej brokkoli
megmaradt húsvéti sonka

2015. május 3., vasárnap

RAKOTT KRUMPLI KICSIT MÁSKÉNT

Szeretem a jénaiban sült rakott ételeket, egyrészt nem kell sokat bíbelődni velük, másrészt az ízek olyan jól összekeverednek, hogy mindig valami fenséges finomság sül ki belőlük. Ehhez hasonló receptet már olvastam valahol, de ott nyersen került a krumpli a sütőbe. Én nem szeretek kockáztatni így biztosra mentem, inkább előre megfőztem mindent és a sütőben csak összesütöttem a hozzávalókat. Nagyon finom egytálétel lett a végeredmény, amihez friss salátát tálaltam ecetes öntettel. 

Hozzávalók

1 kg krumpli