2018. február 18., vasárnap

RÁCSOS DIÓS LINZER

Nem telhet el vasárnap sütemény nélkül. Egyszerű, gyors és finom választás lehet ez a diós rácsos. Csak olyan hozzávalót tartalmaz, ami biztosan fellelhető a kamrában és a hűtőben. Mivel linzer tészta így sokáig el is áll, tökéletes vendégváró. Egy hibája, hogy borzasztó finom és eteti magát. Tehát csak saját felelősségre süsse meg, aki meri :-) 

2018. február 3., szombat

HÓKIRÁLYNŐ SZELET

Már a neve is különleges, az íze pedig igazán finom. Bár minden hozzávaló adott, hiszen finom főzött krém, könnyű piskótával és tejszínhabbal csakis nyerő lehet. Jó választás lehet vendégfogadásra vagy akár tortának is. Valójában gazdaságos is, főleg a mostani tojás ár mellett, hiszen mindössze 5 tojásból a krémet és a piskótát is elkészítjük. Bátran ajánlom, persze nem egy villámgyors sütemény, hiszen a hűlés, majd a pihentetés időigényes, viszont közben bármi mást is csinálhatunk. A küllemre nem igazán figyeltem, mivel a két színű krém aránya nem volt egyforma, valahogy több lett a csokis, ami viszont az ízén mit sem változtatott.