2018. december 7., péntek

FANTA SZELET

Talán ez az a sütemény, amit mindenki ismer, de mindenki más néven. Régen ugyanis nem Fantát ittunk hanem Jaffát, talán még az íze is másabb volt, mint a mostani narancs ízű szénsavas üdítőknek. Mondhatnám azt is, hogy jobb finomabb, de lehet, hogy csak a nosztalgia az, ami megédesít mindent. A fanta szelet viszont nem változott az idők múlásával, maradt a kakaós piskóta, a túrókrém és a sárga zselé a tetején. 

ALMÁS PITE TORTA

Almás lepényt sütöttem, de mivel kisebb tepsit használtam a megszokottnál így maradt ki némi tészta. Kidobni azért mégsem akartam, a fagyasztással már egyszer próbálkoztam de nem vált be, így mit volt mit tenni gyorsan improvizáltam. Így született meg ez a kis torta formájú pite, a kisebbik öcsém szerint máskor nem kellene spórolni az almával. Így utólag igazat kell adjak neki, bár nem spórolás volt, inkább design :-D 

2018. október 8., hétfő

KÓKUSZGOLYÓ

A kókuszgolyó egy igazán népszerű édesség, hiszen nem kell hozzá különleges hozzávaló, elkészítése nem vesz sok időt igénybe és egyből fogyasztható. Családi elfoglaltságnak sem utolsó, hiszen kislányok, de még kisfiúk is élvezik a golyókat formálni, hogy lenyalhatják a kakaós édességet az ujjukról és nyakig mocskosak lehetnek közben. Nem szabad lebecsülni ezt az egyszerű édességet, mert sok lehetőséget hordoz magában. 

HIDEGTÁL Level 2.0


Az anyukámmal újra hidegtálakat készítettünk :-) a menü: francia és krumpli saláta, sajttal- aszalt szilvával töltött és baconbe göngyölt csirkemell, sajttal-sonkával töltött rántott karaj, stefánia vagdalt, sonkával töltött sajttekercs, kaszinó tojás, rántott gomba, karfiol, és brokkoli és egy kevés mini fasírt, valamint egy jó nagy joghurt torta. A poszt  ötletadónak készült. De a receptek egy része elérhető már az oldalon, illetve ami nem az hamarosan felkerül.

SÜLT TÚRÓTORTA

Volt egy nagyon jó túrótorta receptem, de elég bonyolult volt az összeállítás és a hozzávalók is. Így nem sűrűn sütöttem. Sőt a töltelék sem volt a legtökéletesebb hiszen elég kemény volt, ne finom lágy, mint amilyennek lennie kellett. Így keresgélni kezdtem a receptek között hátha rátalálok egy igazi finom falatra. Az alábbi receptet neten találtam, persze nem tökéletesen úgy csináltam mint ahogy le volt írva. De így is igazén jól sikerült, finom, könnyű és persze túrós.

2018. október 4., csütörtök

KÓKUSZOS BÖGRÉS

Ugye mindenki volt már úgy, hogy sütött volna valamit, de hirtelen nem jutott eszébe egy épkézláb ötlet sem. Én pontosan így jártam ma. Gondoltam fellapozom a nagykönyvet hátha találok valami érdekeset. Találtam is persze, de nem volt itthon sem kefír, sem barack, így hát mit volt mit tenni újraterveztem a talált finomságot és tényleg finomság lett belőle. A kamrában még sorsára várt néhány húsvéti csokitojás, őket is felhasználtam. 

2018. szeptember 24., hétfő

CSOKIHABOS CSOKITORTA egyszerűen

Régebben féltem tortákat sütni, mert ha nem kelt meg a piskóta eléggé akkor a torta lapos lett és csúnyácska. Viszont ma már ilyen esetekre két furfangot használok, az egyik, hogy eleve két lapot sütök, vagy egy lapot, de nem vágom ketté, hanem a tetejére kenem a krémet és azt díszítem. Ajánlom mindenkinek, akinek hasonló gondjai vannak a tortákkal.