2016. június 5., vasárnap

TEJBEN SÜLT LAPOCKA

Kivettem a hűtőből egy csomag lapockát, gondoltam kisütöm sörtésztában, csinálok hozzá valami köretet és kész is az ebéd. Csakhogy mikor kiengedett már nem volt kedvem klopfolni, meg hát valljuk be, bundázott hús karajból az igazi. Így hát erősen gondolkodóba estem mi legyen a darab hússal, visszafagyasztani már nem lett volna értelme. Gondoltam egy merészet és fölhasználtam egy fél liternyi tejet a hús puhításához. A többi mozzanat a leírásban olvasható. No de köret is kellett, azt viszont nem volt kedvem túlbonyolítani, így hát krumpli szeleteket és gombát dobáltam egy tepsibe, megöntöztem egy kevés olajjal, sóztam, megszórtam petrezselyemmel és fólia alatt megsütöttem. Végül úgy belejöttem a köretbe, hogy feltettem főni egy lábasnyi új krumplit (nem hámoztam, csak megmostam), majd mikor megfőtt tejföllel és majonézzel kevertem ki. 

SAJTOS KANYARGÓ

Szezámmag, mák és sajt, azt hiszem ez a párosítás már eleve jót sejtet. És valóban, a végeredmény finom és ínycsiklandó. Bár így utólag azt hiszem ezt a formát omlós ropogtatni valókon is kipróbálom majd. Persze az íz a fontos végső soron, de azért az sem mindegy, hogy ez milyen formában ölt testet. És az sem elhanyagolható, hogy nem kell nyújtani, meg deszkát lisztezni, nincs fölösleges "koszolás" a konyhában, csak egy kés kell és a kezünk a megformáláshoz. 

CSERESZNYÉS RÁCSOS

Cseresznyeszezon van, amit kellőképp ki is használok, hiszen friss gyümölcsnél jobb alapanyag nincs. Lepényt már készítettem, krémest is, gondoltam most jöjjön valami újdonság. Rácsos sütit lekvárral és dióval készítettem eddig hagyományos módon. De cseresznyével is ugyanolyan ízletes.