KAKAÓS KALÁCS

Imádom a kelt tésztákat legyen az kalács, bejgli vagy pogácsa. Amellett, hogy fenséges az ízük, nekem az otthon melegét is árasztják. Persze ma már a boltok polcain is találunk kelt tésztákat, temérdek a választék, de az igazi otthon sül, a saját kezeink által, a szeretetünk melegével. Mamám tanított meg bejglit sütni, azóta minden karácsonykor az én feladatom a finom töltött rudak készítése.

PARADICSOMOS-PAPRIKÁS TÉSZTA

Néha jól esik egy kis könnyű tésztaétel, bár azt is gyorsan megjegyzem, hogy csakis frissen fogyasszuk, mert melegítve már nem az igazi, az csak a töltött káposztának tesz jót. Előnye, hogy viszonylag hamar elkészül, bíbelődni sem kell vele sokat és kedvünk szerint variálható. Legyünk bátrak, tegyük félre a kész zacskós mártásporokat és kísérletezzünk, nem fogja senki megbánni. 

GOMBÁS KARAJ PÁROLT ZÖLDSÉGGEL

Az alábbi recept megint csak egy nagyon egyszerű, igazi gyorsan elkészíthető főfogás. Valójában malachúsból készítettem, malackarajból. Na jó ezt így nem lehet kapni csak csontosan, de ha ügyesek vagyunk egy darab húsból két ételt is el tudunk készíteni. Így lett a lefejtett karajrészből az alábbi a megmaradt csontból pedig egy finom vasárnapi húsleves. 

MÉTERES KALÁCS

Rendhagyó módon egy történetet osztanék meg. Kisgyerekkoromban anyukámék összejártak néhány családdal kártyázni, ez még önmagában nem nagy dolog, hiszen abban az időben nagyon népszerű közösségi elfoglaltság volt ez. Egyik héten egyiknél, másik héten másiknál. Persze minden vendéglátó készült szendviccsel, vagy bográcsossal és persze nem maradhatott el a desszert sem. Az egyik család háziasszonya minden alkalomra méteres kalácsot sütött. Nem is volt ezzel gond, mert nagyon finoman készítette. Persze a jó szándék mögött megbújó igazságot minden felnőtt tudta, mégpedig, hogy valójában ezt tudta a legjobban, mást nem igazán. Nem is firtatta ezt senki. Na de a gyermeki őszinteség kiszámíthatatlan. Így esett, hogy egy alkalommal, mikor Rozi néni (nevezzük így) bejelentette, hogy akkor hozza a desszertet 6 éves önmagamból valahogy kibuggyant egy minden hátsó rossz szándékot nélkülöző, ártatlan és őszinte kérdés: Ugye nem megint méteres kalácsot? Szegény anyukám, alig győzte menteni a menthetőt, hogy a gyerek nagyon szereti, csak azért kérdezte stb. Az "esetből" persze mára csak egy vicces emlék maradt. És még a méteres kalácsot sem untam meg.